Blog

SeaHelp Insurance
Példák a gyors segítségnyújtásra

Aktuális magyar hírek, Biztonság és Jog, Déli régió, Északi régió, Középső régió, Mitgliedschaft, Régiók, Region Mitte, Sicherheit & Recht, Tagság

 

A Biztosítottak naponta tapasztalhatják, hogy a SeaHelp hajóbiztosítási díjak azért olyan kedvezőek, mert a károkat már kialakulásuk előtt megelőzik. Nem is olyan régen egy szintén a SeaHelp Insurance-nál biztosított hajótulajdonos maga is meggyőződhetett róla, hogy a gyakorlatban hogyan valósítják meg a SeaHelp elvet.

Port Adrianoba (Mallorca) letelepített Sea Fox SC 25 hajójával volt úton, amikor El Toro körzetében leállt a motor. Mivel a hajót a szél és a hullámok egyre inkább az ottani sziklák felé sodorták, tájékoztatta a SeaHelp-et és segítséget kért. Már harminc perccel később a helyszínre érkezett a SeaHelp egyik munkatársa, aki a szerencsétlenül járt hajót azonnal elvontatta a veszélyzónából. Egy percet sem késlekedhetett, mert addigra a hajó már párszor érintette az ottani sziklák éles sarkait, és a hajócsavar és a hajó fara meg is sérültek.

A teljes kárt csak a kikötőben tudták felmérni. Egy SeaHelp munkatárs haladéktalanul engedélyt adott a javításra, így a helyi javító cég már másnap megkezdhette a hajó helyreállítását. Végezetül 4550 euró lett a kár összege, amit a SeaHelp Insurance a dokumentumok megküldése után két nappal kifizetett.

Rövid idővel ezelőtt Horvátországban is örülhetett egy hajótulajdonos annak, hogy a SeaHelp kárfelvétel mennyire bürokráciamentes. A kormányon enyhe kárt észlelt, amit valószínűleg a tengerfenékkel való érintkezés okozott, amire felhívta az éppen arra haladó Mali Losinj-i támaszpont SeaHelp bevetési hajójának figyelmét. Az ottani bevetési egység vezetője, Stanko Kovacevic, odament, tájékozódott, lemerült a hajó alá a kár felmérése miatt. Azt tanácsolta a szintén a SeaHelp-nél biztosítással rendelkező hajótulajdonosnak, hogy folytassa az utat és a kárt a saját kikötőjében javíttassa meg. Stanko Kovacevic formailag jelentette a kárt, így további szakvéleményezésre már nem volt szükség. Bár a nyílt vízen történő kárfelvétel ritkaságszámba megy, de ahogy ez az eset is mutatja, nem lehetetlen.

Robert Perger, a SeaHelp biztosítási részlegének illetékese: „Célunk, hogy mindig ügyfeleink közelében legyünk. Ahol SeaHelp munkatárs tartózkodik, a Biztosítottaknak mindig van SeaHelp Insurance kapcsolattartójuk. Azonban az, hogy a kárfelvételt a nyílt vízen már az út során elvégzik, még nekem is újdonság. De ha van értelme és a Biztosítottnak is segítségére van, miért is ne?“

SeaHelp-Insurance (Link).



Töltse le az ingyenes app

100% Gyorssegély. Az Ön asszisztens-szolgalat a tengeren.

24h Segélyvonal

Adria ..... 00385 919 112 112

Baleár / Balti-tenger ....... 00800 112 00 112

Töltse le az ingyenes app

100% Gyorssegély. Az Ön asszisztens-szolgalat a tengeren.

24h Segélyvonal

Adria..... 00385 919 112 112

Baleár / Balti-tenger ....... 00800 112 00 112

100% Gyorssegély.
Az Ön asszisztens-szolgalat a tengeren.

Adria ..... 00385 919 112 112

Baleár / Balti-tenger ....... 00800 112 00 112